Táborvégi hangulat és díjeső

Pont optimális időtartam ez a hat nap a végelgyengüléshez. Szombat az utolsó fuxos nap és úgy érzem, ledőlök a székről. A levegőben táborvégi hangulat gomolyog és kicsit összeszorul a szívem, mert ez egy jó hét volt.

Ma még négy előadás vár ránk: a Budapest Bábszínház Tíz emelet boldogságot hozott le magával Nagyváradra, Temesvár ereje teltében van, hiszen ma is játszik még egy Hétfejű tündért, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Cókmókot, a morgolódó szekrénymanót mutatja be, a díjkiosztás után pedig a hibátlan Hamupipőkét adja elő a kecskeméti Ciróka Bábszínház.

Várjunk csak, díjkiosztás! Ó, igen. A Fux Feszten versenyprogramban is részt vehettek az ezt bevállaló társulatok, bábszínházak.  Szóval délután öt óra van és Botházy-Daróczi Réka, a nagyváradi Lilliput Társulat művészeti igazgatója – Czvikker Katalin, a nagyváradi Szigligeti Színház főigazgatója társaságában - felszólítja a zsűrit, hogy nevezzék meg díjazottjaikat. A pedagógus zsűri élén Pető Csilla meg is nevezi: választásuk a kolozsvári Puck Bábszínház gyerekbarát Ha én lennék Mátyás király… című előadásra esett. A gyerekzsűrinek, valamint az őket “gardedámozó” Simon Judit újságírónak a színes és szórakoztató Csomótündér tetszett a legjobban, így az ő díjukat a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház csapata viszi haza. Ez a Csomótündér tudhat valamit, mert a szakmai zsűri a legszebb látvány díját is neki ítéli, átadja Kozsik Ildikó. A legjobb alakításért járó, avagy „a legtöbb, egy négyzetméterre eső legjobb alakítások” (idézem Zsigmond Andreát)díját a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház Verstől versig című előadása kapja. No és a sorban következő utolsót, a legjobb előadásnak járó nívódíjat pedig Horányi László közli és mi, a Lilliput Társulat kapjuk A helység kalapácsa előadásért, mert a zsűri szerint tényleg minden klappolt benne – zene, színészi játék, bábmozgatás, dizájn stb. Ezúton is köszönjük Petőfi Sándornak a hozzájárulást!

A díjkiosztás után pedig a Hamupipőke zárja a II. Fux Fesztet, bár ezt már említettem a másik bekezdés végén. Tényleg elképesztően kreatív előadás, aki teheti, mindenképp nézze meg!

Én tehát le is zárnám ezt a bejegyzést.  Meg most úgyis koccintunk. És vége van. És hiányozni fog.

Két év múlva találkozunk. Addig pihenjetek.

Csapó.

PS: Ezt még azért nézzétek meg. :)

  

Ozsváth Zsuzsi

A Fux-frekvencia

A Fuxon nincs hétköznap és nincs hétvége. Nincs hétvégehangulat, sem izzadtságszagú hétköznapok. Inkább mintha az egész Fux egy saját idővel rendelkező hét-közbe ragadt volna, amely egy önmagában, mindentől függetlenül létező világ. Olyan világ, amelyet azon emberek részhalmazai alkotnak egy lebegő egésszé, akik egymáshoz hasonlatos frekvencián mozognak bizonyos aspektusait tekintve szívük legközelebbi vonzáskörében. Művészetet csinálni rohadt nehéz. 

Szóval nem is kap kiemelt helyet a pénteki nap a Fuxon belül. Mert lehet, hogy valakinek a hétfő is ugyanolyan péntek volt, mint másnak a szerda. De azért elmondanám, hogy a pénteki nap hogyan alakult. 

Akkor elmondom. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata valószínűleg rocksztár minőségbe emelkedett az egészen alacsony gyerekek körében, hiszen a reggeli Apakaland című előadással őrületes üdvrivalgást váltottak ki belőlük. Délután a Csomótündér segítségével próbálták megoldani apu és anyu szétválásának ügyét. A temesvári blokk között még az Aladdin egy különös változata is megtekinthető volt a helyi román Trupa Arcadia  előadásában.

Nos. Jóllehet, előzőleg azt állítottam, hogy nincs abban semmi különös, hogy péntek van. Hát, volt. Például a Szigligeti Társulatnak (értsd: emberileg embereket mozgató színészek alkotta csoportosulás művészetcsinálási célzattal) pont aznap volt bemutatója. Aztán mit ad Isten, pont volt annyi hely, hogy a Fuxos társaság – ha még nem nézett volna elég előadást a héten – beüljön a Buborékok bemutatójára. Nos, beültünk. Aznap el is maradt a szakmai megbeszélés, hiszen a buborékos protokol-gyüli és a mi szakmai összegyűlésünk helyszínileg nem volt kompatibilis egymással, de azért szép vegyület alakult ki. 

A művészet nem húzza össze magát. 

Mi kell melegítsük egymást.

Ozsváth Zsuzsi

Nini, a lába a feje!

Kézzel lábbal

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem – Másodév magiszteri

A címadó aranyköpés egy kisfiú szájából hangzik el, amikor megpillantja az első figurát, hiszen az különleges formában jelenik meg a szemünk előtt.

A magiszteris hallgatók az elidegenített színészi test jelrendszerét alkalmazva roppant érdekes módját hozzák el a testbáb használatának: előadásban szereplő karaktereket kézzel és lábbal jelenítik meg. De csavarnak rajta egyet, mert van, akinek a lába a „báb” feje és olyan is, akinek a keze funkcionál eképpen.

Az előadás nyelvét nem értjük az első pillanattól, hiszen többféleképpen kommunikálnak. Beszélnek angolul, angollal kevert magyarul és – ami tényleg nehézséget okoz – fordított nyelven, így lesz a játékból kétáj.

A figurákban saját világunkra és saját gondjainkra ismerünk.

Jenny egy mai cicababa, aki túlzásba viszi a nőiességet. Rózsaszín világ, magassarkú és smink. Fel is csendül a sláger: „I’m a Barbie girl”. James, az izomagy, az ő élete a szteroid és a gyúrás. (Köztük már megtörtént az a bizonyos egyéjszakás kaland.) Johnny, a rocker csalja a feleségét, és semmi más nem érdekli a zenélésen kívül. A felesége, Judy, miután kiderül, hogy őt megcsalják, elmondja, hogy ez valószínűleg a méretes hátsója miatt van. Plasztikai sebészt keres, és biztos abban, hogy ez a megoldás minden  problémára. Józsi kicsinyes, mindennapi problémákon akad fenn, mint például azon, hogy elered az első. Katika, a lánya pedig mindamellett, hogy rajong Jamesért, folyamatosan a telefonján játszik. És ott van még Magdika, aki a tipikus háziasszony figuráját mutatja meg.

A szereplők tulajdonságai ráébresztenek minket arra, hogy valóban ebben a társadalomban élünk. Rengeteget adunk a külsőségekre, sőt, tulajdonképpen ezek határozzák meg az életünket. Az egyéjszakás kaland nagy divat, hát persze. A megcsalás is. A kisebbségi komplexus és az is, hogy a másik hibáját önmagunkban keressük. A legkisebb dolgokon is stresszelünk, holott ezek felett könnyen át lehetne siklani. A fiatalok pedig kütyübolondok, alig lehet egy gyereket elrángatni a számítógép elől, vagy rábírni arra, hogy letegye végre a telefont, és ne virtuálisan kommunikáljon a környezetében élőkkel.

Tudomásul vesszük mindezt, elgondolkodunk, belátjuk, hogy így van.

És ez változásra késztet-e valakit?

Döntse el ki-ki maga!

Bugnár Szidónia

Vásári játékok

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves bábszínész hallgatói rövid etűdökkel mutatták be a vásári műfaj stílusát és különböző országokból érkező karaktereit.

A Fux Feszt számára elhozott jelenetek egy év munkáját foglalják magukba. Ezidő alatt a diákoknak alkalmuk nyílt kipróbálni a vásári műfaj sajátos mozgatási stílusát és megtapasztalni a működési mechanizmusait. A használt bábokat a diákok saját kezűleg készítették, és a paravánok díszítése is az ő munkájuk.

A rövid jelenetekből álló előadás vásári invitációval kezdődött, amely által a diákoknak alkalmuk nyílt önmagukat is megmutatni, mielőtt paraván mögé bújtak és életre keltették a bábokat.

A jelenetekben klasszikus vásári szövegeket használtak. Megismertük Pulcinellát, Kasperlt, Vasilachét, Vitéz Lászlót, Punchot, illetve ellenfeleiket, az ördögöt és a halált. Mindegyik figurához jellemző mozgássor társult.

A nézőtéren apró gyerekek ültek és nagy örömmel fogadták a fent említett hősök kalandjait. Hangos kacajokat hallottunk végig, és a színpadon zajló jelenetek mellett ez is nevetésre ösztönzött minket.

Nagy öröm volt betekintést nyerni az egyetemisták munkájába, és képet kapni arról, hol tartanak az úton, és miről szól a bábképzés napjainkban.

Bugnár Szidónia

Mátyás királlyá koronázása

Nagy izgalommal robbannak be a gyerekek szerda reggel az Árkádia Bábszínház előcsarnokába, ám amikor bevonulnának a terembe, két fehér inges férfi közli velük, hogy ez csak hatos csapatokban lehetséges. Ez a mozzanat már a mi érdeklődésünket is felkelti. Közelebb férkőzünk hát. Gondosan leültetnek mindenkit, és gumis cipővédőt húznak a lábunkra. Hogy miért? Az előadás utolsó öt percéig nem értjük.

Amikor végre sikerült átlépni a kisterem küszöbét, egyszerű, letisztult tér fogad minket .A falakat vörös bársony borítja és ezen a Mátyás uralta területek címerei vannak felaggatva. A színpadon nagy fehér vászon van, ez a vetítőfelület. Középen egy emelvényen valami le van takarva, és a színpad jobb oldalán egy lantos ül. Ő kezdi meg az előadást, énekkel.

Kis idő elteltével rájövünk, hogy a darab egyetlen történetet mutat be, amelyeket dalokkal kísér és árnyjátékkal szemléltet. Az árnyjáték talán a leginkább közkedvelt építőeleme, hiszen számos alkalommal vált ki nevetést a közönség soraiban.

A történet levezetése egyszerű, fontos megemlíteni, hogy elég messziről, Emesétől indul a mese, mindent megtudunk, amit kell. Mátyás álmában megjelennek az angyalok, és azt a jóslatot adják, hogy az lesz a király, aki vasasztalon ebédel, és a korona csakis a trónra illő, igazságos ember fejére fog szállni. Ez így is lett, hiszen a korona harmadszorra is Mátyás fején landolt.

Annak ellenére, hogy dramaturgiailag lineárisan futnak az események, akad néhány dolog, ami érthetetlennek bizonyul.Miért kerül be a jelenlegi budapesti Parlament épületének képe a vetítésbe és a játékba? Elengedhetetlen a Himnusz a történet végén? (Hiszen számos felnőtt nézőt kellemetlen helyzetbe hoz az, hogy nemzetüket tisztelve késztetést éreznek a felállásra, ezt mégsem tehetik meg, hiszen színházban vagyunk.) Természetesen nagyon szép dolog egészséges mértékben hazaszeretetre nevelni a gyerekeket, de úgy gondolom, Mátyás király megkoronázásának története önmagában is elegendő.

Az előadás végén fellibbentik az emelvényen a leplet, ami alatt ott a korona. Ám ekkor mindannyiunk számára váratlan eseménysorozatnak lehetünk tanúi, és szép lassan mindenki számára világossá vált, hogy nem véletlenül léptünk be cipővédővel a terembe. Ugyanis berohan egy hölgy, őt fotózkodó, mobiltelefonos turisták követik, és közli, hogy a múzeum öt perc múlva bezár, így megkéri a látogatókat, fáradjanak ki a teremből.Ez a rendezés szempontjából jó megoldás is lehetne, csak elég nehezen értettük meg, hogy mi is történik. Akkor válna érthetővé mindez, ha az előadás elején több jel utalna arra, hogy egy múzeumban vagyunk. Ugyanakkor az a probléma ezzel a megoldással, hogy a nagy felfordulásban elveszi a nézőtől a lehetőséget, hogy a színészt megtapsolja és a színésztől meg azt, hogy megtapsolhassák, hiszen nagyon gyorsan a termen kívül találjuk magunkat.

Az előadás napjainkban kezdődött és napjainkban ért véget, a köztes rész viszont tanulságos volt, gyereknek és felnőttnek egyaránt.

Bugnár Szidónia

Momó

Szintén versenyelőadás az Ariel Színház Momó című előadása, amelyet Michael Ende azonos című meseregénye alapján Gyulai Eszter írt át. Rumi László rendezte. Felnőtteknek?  Az alsó korhatár mindenképp adott, a vonalat pedig a tizenkettedik év fölött húzták meg. Azonban nehezen eldönthető, hogy ez volt-e a megfelelő döntés  az (alsó) korhatárra vonatkozóan.

Az alaptörténet mindenki számára ismerős lehet. Egy gyereklányról, Momóról szól, aki barátaihoz képest (természetesen ők mind felnőttek) még tud a varázslatban létezni, fittyet hányva az idő múlására. Ő annak él, amit szeret, barátainak boldogsága fontos számára, és nem akar belekerülni a mókuskerekébe. Mindezt pedig úgy teszi, hogy az időt megéli és önmaga marad. Mint minden hősnek, természetesen neki is vannak ellenségei, az idő ügynökei, akik galád módon és ravasz tervvel próbálják meg ellopni mások, köztük Momó barátainak az idejét. A jó és a rossz erők összecsapnak és, mint minden mese, ez is happy enddel végződik. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy ez ennyire egyszerű és letisztult, követhető módon jelent meg előttünk.

Az előadás izgalmasan indult. A terem ajtajánál kalauz fogadott minket és elmesélte, hogy mi vár majd ránk. Utána mindenki bement és helyet foglalt. A történet elkezdődött. Megismerhettük Momót, azt, hogyan találkozik a városka lakóival, hogyan fedezik fel új barátaival egymást. Ezt követően pedig betekintést nyerhettünk mindenapjaikba, szokásaikba, miközben a többi karakter jellemvonásai is kirajzolódtak. Mindez szükséges, hogy egy átfogó képet kapjunk mindenről és mindenkiről, azonban számomra ez annyira lassan és vontatottan történt meg, hogy teljesen elterelte a figyelmem a további eseményekről, az érdeklődésem pedig teljesen elveszett. Olyannyira, hogy az előadás két történetként él a fejemben: az első, nagyon hosszúra sikeredett bemutatkozó rész, valamint a második rész, amely a konkrét mondanivalót tartalmazza. Összességében sok a „pótcselekmény”, amelyek nem adnak hozzá a történethez lényeges információt, illetve nem is alakítják annak végkimenetelét. Azt gondolom, hogy ezen a színészi játék és a szövegmondás, valamint az ebben ejtett rengeteg baki sem segít. Hiányzik a lélek és a jelenlét. Külön-külön és együtt is.

A látványvilág viszont elvarázsolt. Megvolt az a fajta kilencszázas évekbeli hangulata, amely csodás otthont adott a szépen kidolgozott, kisméretű báboknak. Mindehhez a zene stílusa és annak dramaturgiája jól alkalmazkodott. Az egyes jelenetekben sikeresen játszadozott a hangulatommal, néhol már-már spirituális hatást váltott ki. Ez az érzés fokozódott, amikor megjelent az idővirág mantrához hasonló szimbóluma.

Ugye mindenki tudja, mi az a hepehupa vagy a szinusz görbe? Ha a Momóra gondolok, azonnal ez a kép jelenik meg a fejemben, ráadásul piros vonallal. Ezt se nem rossz, se nem jó értelemben „mondom-”, hanem a két fogalom szó szerinti jelentésében. Bár bennem inkább több kérdést vetett fel az előadásbeli történet, mint amennyi megoldást szolgáltatott, és többször kalandozott el a figyelmem, mint ahányszor élveztem a látottakat. És ha ez az előadás nekem (is) szólt, akkor szerettem volna, ha igazán megérint, mert az üzenete az egyik legcsodálatosabb és egyben legnagyobb tanulság a világon.

 A szöveg felnőtteknek számára íródott át, és az előadás is egy érettebb közönséget próbál megcélozni, ami szerintem nem ok arra, hogy szimbólumok, jelek, összefüggések túlzsúfolódjanak, mert így káosszerűvé válnak egyes jelenetek. Úgy érzem, egy ilyen mondanivalóhoz a letisztultság, egyszerűség jobban illik, és az üzenet is eredményesebben jut el a közönséghez. A kevesebb néha több.

                                                                                  

                                                                                                        Gábosi Csenge

Szürke urak és vásárhelyi egyetemisták

… A negyedik napon pedig bémutattatott a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatósága az egybegyűlt nézőségnek. (És megújíttatott vala az ékes magyar nyelv esmént.) Jöttek is az egyetemisták szép számmal, vásári játékokra csődíték befele a népet (kenyér helyett csak cirkuszt kaptak). Később már kézzel lábbal mozogtak a színpadon és csinálták a bábszínházat, amely kortárs fiatalokról (de volt azért bezzegazénidőmbennéni is) szólt és azok kritikus kortárs viselkedésmódjáról. 

Az esti, stúdióbeli előadásuk már finom, költői hangvételt ragadott meg – és nagy, rongyos papírokból gyűrték-csavarták nekünk az evolúciót. 

Vásárhely úgy jött Váradra, mint Mohammed a hegyhez, merthogy csütörtökön még az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház is tiszteletét tette nálunk: Momo lopott nekünk időt egy előadás erejéig. Vagy szürke urak voltak, akik nem is olyan szürkék? 

Na de a Fux Feszt minden, csak nem időlopás. Remélem ezt tapasztaljátok ti is. Ugyan az idő előre haladtával szépen lassan esünk szét így csütörtök végefele, hiszen reggel nyolctól az éjjel tizenkettőig elhúzódó szakmai beszélgetésekig és alatt sok víz lefolyik a Körösön. És még nincs szombat este! Ám de kemények vagyunk, hogy belénk törik a rockzene és csináljuk a fesztivált, mert a műsornak folytatódnia kell és egyéb ilyesféle közhelyek. 

Most pedig menjünk fel a Moszkvába.  


Ozsváth Zsuzsi

Verstől versig szerda

A szerda csak egy szerda – mondaná a Kispál nóta. Mi nem mondjuk. A Fuxon minden nap különleges: szerdán a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház és a mi fiaink, a Lilliput Társulat lépett színpadokra. Reggel Mátyást koronázták királlyá "szángyörgyi" cimboráink, délben verstől versig barátkoztunk Kányádi Sándorral költői színpadképek és ökrök környezetében; délután pedig szintén egy nagy költőményt* vert – rendkívül szórakoztató módon – a fejünkbe a Lilliput kalapácsa. 

Vacsora után szakmai előadáson vettünk részt, Nagy Kopeczky Kálmán meséről és mítoszról szólt nékünk vala és megtudtuk, hogy Mátyás történetét amúgy tökéletesen belőhető asztrológiai képlet alapján ÍRTA meg az a valaki, akitől a nép amúgy tuti nem szájról szájra terjesztette tovább a...mesét. Merthogy ahhoz túl koherensek a különböző, gyűjtött változatok, hogy csak úgy, szájhagyomány útján, ennyire ne változzon a sztori forgatókönyve. Na, én sajnos ezt nem tudom olyan szépen leírni, mint ahogy Kálmán elénk adta. Aki nem hiszi, járjon utána.

Én most idáig tudom a történetet.

*költőmény = újmagyar összetett szó

Ozsváth Zsuzsi 

Verstől versig

Harmadik versenyelőadás

A fesztivál második napján már mindenki izgatottan várja a soron következő versenyelőadást, gyerekzsivaj és nevetés tölti be az Árkádia Bábszínház nagytermét. A jó hangulat garantált, hiszen a gyerekek már a beköszöntő szövegre is lelkesen válaszolgatnak.

Kezdődhet hát az előadás!

Már az elején csodaszép látvány tárul elénk, vidéki tér teremtődik meg. A színpad két oldalán egy-egy fa és kerítés található, bal oldalon szénabálán ül egy színész, a háttér pedig fehér, fent van a hold. A színész feláll, felhelyez egy sámándobot a tér jobb szélére, és elindul a varázslat.

A Kányádi Sándor verseiből született „darab” életkép, etűdök sora: falusi környezetet idéz meg, amely sok állat élőhelye. Béka, bivaly, medve, kecske, sáska, kos és ló mind alakot öltenek a szemünk előtt. És amiképpen ezek az állatok az őket bemutató parasztemberekkel éltek és léteztek együtt egykor az életben és itt a színpadon, azonképpen reagáltak a gyerekek, odalent, a nézőtéren. Brekegtek, visítottak, megijedtek, hátrahőköltek, nevetgéltek és válaszoltak minden hozzájuk intézett kérdésre. Sőt, az interakció olyannyira szóra bírta őket, hogy már akkor is tanácsokat, hozzászólásokat hallottunk, amikor nem tevődött fel kérdés. 

Az előadás él és ez nem véletlen, hiszen a színészi játék, először a fesztiválon, roppant erős. A népi motívumok, dallamok pedig alátámasztják a megteremtett hangulatot. A tréfás, vidám figurákat gyorsan megszereti a közönség, és még felnőttként is örülök, hogy a kosból számtalan próbálkozás ellenére sem lett pörkölt.

Bugnár Szidónia

A helység kalapácsa-ácsa-ácsa

A helység kalapácsa a parodisztikus képek ácsa.

Petőfi jól megírta s a Lilliput úgyszint’ előadta.

Karikírozás, ellentétezés a mű alappillérei,

Ami által a karaktereket mindenki megismerheti.

Van itt minden, amit a fantázia megkíván:

            Szemérmetes

            Lágyszívű

            Amazontermészetű … s miegymás

Akikről jól jött egy kis versírás.

Ez nem az a kötelező, amitől a diák ásít,

S nem is az, amitől a padban lapít,

Hanem mitől képzelete szélsebesen hasít.

A Lilliput helység kalapácsa a groteszk képek ácsa.

Technikájuk nem más, mint a síkbáb alkalmazása,

Na meg fehér kockák, amiből öt van a színpadon,

S ezekre a bábuk jól tapadnak, biztosíthatom.

Fekete körvonal fehér alapon, ez önmagában paradox,

De a történet íze így lesz csak „komolyan” zamatos.

Fejenagy feje nagy, muszklijai erősek,

És fogai elijesztik a jelenlevőket.

Nem hiába ő az, kinek neve helység kalapácsa,

Hiszen ő lesz néhány ember csontjainak ácsa.

Legfőképp a lágyszívű kántoré, akinek még ott van a kántorné,

Így joggal nevezhető duplán szerencsétlennek,

De mégis csak egyike Petőfi teremtményeinek.

Kezei hosszúak, szívéhez emeli,

De amazon felesége nem engedi,

Hogy szívét Erzsóknak adja, a szemérmetesnek,

Kinek keblei abszolút nem szegényesebbek

A két nőt összehasonlítva. Sőt.

Ezért van az, ha meglátják őt,

A férfiak mind megvesznek.

Így alakulnak ki a groteszk képek,

Bár most már csak egyet nem értek:

Mért van a bírónak akkora orra?

Látom én, síkbáb esetén könnyen megrajzolható,

De olyan nagy a nózi, hogy az már szívszaggató.

A szimbólumok világosak, letisztultak.

A színészek érthetőek, hallhatóak,

No nem mindenhol -

Ami csak annyit jelent, nem ülhetsz bárhol,

Ha azt akarod, hogy füledre ne nőjjön hályog.

Erre az esélyt csökkenti az élő zene,

S a színészek mind úgy vannak vele,

Hogy eléneklik neked akár a Thunderstruckot is,

De Erzsók szemérmetes testére szabva, csakis.

A helység kalapácsának a Lilliput megfelelő ácsa,

Azt is mondhatnánk, hogy egyik a másik mása.

A felépítés, ábrázolás és játék abszolút nem kása,

S ezeknek a tehetség az egyik ára.

Úgy anblokk.

Mindenkié.

                                                                                                                           Gábosi Csenge